Kedvenc mondataink nem zenészektől – 1. rész

post image

Tegnap ahogy bentről néztem a szakadó esőt a kedvenc teám mellől, azon gondolkoztam, hogy mennyire rossz most a katonazenész “kollégáknak”, akik ország szerte kint muzsikálnak az esőben, valószínűleg egy szem zászlónak (mert ha esik, ha fúj, katonai tiszteletadás jár, és zenekar az kell), és akkor jött az ötlet, hogy indítok egy rövidke cikksorozatot, amiben elhozomRead more

Hogyan kezdem az iskolát?

post image

A zeneművészeti kar (és úgy általában a zenészek élete 🙂 ) merőben eltér a megszokott dolgoktól. Az én “back to school” bejegyzésem elég rövid lenne, ha megpróbálnám felvázolni, hogy papír-írószer mániásként milyen csodákra tettem szert az iskolakezdés alkalmából. Mivel a képzésünk elsősorban gyakorlati, így egy, azaz 1 olyan óra lesz, amin jegyzetelnem kell. Persze a fentebbRead more

Koncert-etikett

post image

Kedden egy fantasztikus koncerten jártam. Sajnos rég sikerült hallgatóként beülnöm, a zeneművészeti kar zenekari koncertjein általában játékosként jelenek meg, és ott nem annyira foglalkoztatnak dolgok, amik most a közönség soraiból feltűntek, és elkeserítettek. (Előre jelzem, itt most a komolyzenei koncertekről lesz szó, a könnyűzeneinek egész más “szabályai” vannak 🙂 )Read more

Öltözködés fagottos szemmel

A múlthéten koncertre készülődtünk (Gulyás György születésének 100. évfordulója alkalmából). A koncert napján persze lefutott a párbeszéd, ami nagyjából minden nap előkerül nők között – mit vegyek fel?Read more